Bene Zoltán
1973-ban születtem, Szegeden élek. Alap-, közép- és felsőfokú iskoláimat egyaránt Szegeden végeztem. A Juhász Gyula Tanárképző Főiskola 1. sz. Gyakorló Általános Iskoláját a Tömörkény István Gimnázium követte, majd a Szegedi Tudományegyetemen szereztem művelődésszervezés-média, könyvtár és andragógia diplomákat. A doktori képzést ugyancsak a szegedi egyetemen végeztem, a Málnási Bartók György Filozófia Doktori Iskolában (az abszolutórium és a doktori szigorlat után) jelenleg doktorjelölt vagyok.
1997-től kezdve két évtizedig dolgoztam könyvtárosként és művelődésszervezőként. 2006 tavaszától 2017 augusztus végéig a Szeged melletti Algyő faluházának intézményvezetője voltam, közben 2011 és 2017 között a SzegediLap.hu kulturális portál egyik szerkesztőjeként is tevékenykedtem. 2017 júliusa óta a Szeged várostörténeti és kulturális folyóirat főszerkesztője vagyok. Ugyancsak 2017 óta vezetem a Pannon Tükör, 2019. augusztus 1-től pedig az Irodalmi Jelen próza rovatát.
Emellett a Károli Gáspár Református Egyetemen tanítok óraadóként és a TiszapART Televízió szerkesztő-gyártásvezetője vagyok.
Irodalommal hivatásszerűen 2001 óta foglalkozom. Azóta jelennek meg rendszeresen novelláim, esszéim, publicisztikáim, recenzióim, kritikáim kárpát-medencei magyar folyóiratokban (pl. Kortárs, Hitel, Magyar Napló, Tiszatáj, Vigilia, Forrás, Bárka, Székelyföld, Helikon, Liget, Tempevölgy, Előretolt Helyőrség stb.), illetve antológiákban (pl. Az év novellái, A századelő novellái stb.).
Több irodalmi társaság is a tagjai közé fogadott, úgymint: a Madách Irodalmi Társaság (2002), a Fiatal Írók Szövetsége (2004), a Magyar Írószövetség (2005), a Nagy Lajos Társaság (2005), a Magyar Prózaíró Műhely Egyesület (2007), a Magyar Irodalmi Szerzői Jogvédő és Jogkezelő Egyesület (2008), a Szegedi Írók Társasága (2010), a József Attila Kör (2010), a Magyar Pen Club (2011), a Magyar Írók Egyesülete (2012).
2012 végétől töltöm be a Madách Irodalmi Társaság elnöki tisztét. A Magyar Írószövetség 2011-ben újraalakult Csongrád-Csanád megyei Írócsoportjának először titkárává, majd 2013-ban elnökévé, 2014-től pedig a Szegedi Akadémiai Bizottság Művészeti Szakbizottsága Szépírói Munkacsoportjának titkárává választottak. 2019-től tagja vagyok a Magyar Írószövetség Választmányának, 2022-től az Elnökségnek is.
2003-ban, 2008-ban és 2011-ben a Magyar Írószövetség és a Honvédelmi Minisztérium hagyományos irodalmi pályázatára benyújtott írásaimat a zsűri II., míg 2010-ben Nívó-díjjal jutalmazta. 2006-ban nekem ítélték a Fehér Klára- díjat Év-könyv című kötetemért; 2013-ban a Bethlen Gábor Alapítvány Teleki Pál Érdemérmét; 2014-ben Szeged Város kulturális elismerését, a Kölcsey-érmet vehettem át; 2016-ban, 2018-ban és 2022-ben a Nemzeti Kulturális Alap alkotói támogatásában részesültem, 2016-ban Az érdemes, nemes Rózsasándor kalandjai című kötetem megkapta a Liget ajándékát, Varga Zoltán Zsolt kentaur-szobrát. 2017-ben Az érdemes, nemes Rózsasándor kalandjai az Év Könyve Szeged díjban részesült. 2019-ben elnyertem a Magyar Művészeti Akadémia Művészeti Ösztöndíj Programjának ösztöndíját (2019-2022). 2021-ben nekem ítélték a Tokaji Írótábor nagydíját és az Irodalmi Jelen prózadíját, 2023-ban József Attila-díjban részesültem.
Életrajz
Kolozsváron született 1956 január 7-én. Az elemi osztályok, az általános iskola, a gimnázium és egyetemi évei is szülővárosához kapcsolódtak. A Babes-Bolyai Tudomány-egyetemen szerezett magyar-angol szakos diplomát.
Az 1980-as év őszén, Kolozsváron általános iskolában kapott magyartanári állást. Hét tanéven át oktatott magyar nyelvet és irodalmat. Rövid ideig közreműködött a Kolozsvári Rádió magyar adása nyelvművelő műsorában. Tevékenyen részt vett az akkori Visszhang diákrádióban. Egyetemista korában kezdett el publikálni. Könyvrecenziói, próza- és versfordításai, rövid írásai jelentek meg a Korunk-ban és az egyetemisták háromnyelvű Echinox c. lapjában.
1987-ben Ausztriába menekült, azóta családjával együtt Bécsben él. Változatos évek és még változatosabb munkahelyek során át jutott újra vissza tanult és kedvelt szakmájához. „Nagy időbe, több lépésbe és fáradozásba tellett; és valamiféle transzcendens kegyelem is kellett hozzá, hogy visszakerüljek a tanítói, tanári pályára.” – írja önmagáról. A Bécsi Magyar Iskolában jó két évtizeden át tanította a magyar irodalmat a felső tagozatosoknak. Megélhetése alappillére volt, hogy 2006 óta a magyart, mint élő idegen nyelvet taníthatta Alsó-Ausztriában, az osztrák
tanügyben alkalmazott tanárként. A Központi Szövetség szavalóműsorát Verőfény néven közismert rendezvénnyé alakította. Az utóbbi évtizedben többször jelentkezett versekkel, versfordításokkal, alkalmi írásokkal a Bécsi
Naplóban, Széljárásban, Napsugárban, Honismeretben, Katolikusok lapjában és a Művelődésben. Jelenleg a Bécsi Napló szerkesztőségi tagja. 2012 óta a Magyar Kultúra Lovagja, 2017-ben a Külföldi Magyarságért Díjban részesült.
Publikációk:
2000 – De profundis, Lucian Blaga versei – műfordítások, Polis, Kolozsvár
2008 – az Őrszavak (www.őrszavak.com) (rovatszerkesztő)
2009 – Szeretem, akarom, tanulom (társszerző) tankönyv, diaszpórában élő elemisták számára, Bécs
2010 – Csodacsokor, gyermekversek, NIS, Kolozsvár
2014 – Vendégváró, gyermekversek, NIS, Kolozsvár
2022 – Égen-földön, gyermekversek, NIS, Kolozsvár
2023 – Az utolsó kötéltáncos, Josef Guggenmos versei – műfordítások, Mosonmagyaróvár
Életrajz
Bölcskey-Molnár Dávid 1998. február 22-én született Bécsben, Dr. Bölcskey Elemér építőmérnök, egyetemi tanár és Molnár Krisztina tolmács, fordító fiaként.
Általános iskola után a karlsplatzi Evangélikus Kooperatív Középiskolába járt, ezt követően Technikumban érettségizett, a HTL Mödling Belsőépítész szakán.
Sorkatonai szolgálatát az Osztrák Hadsereg díszőrcsapatában, a gárdakompániában teljesítette. A családi hagyományokat folytatva ezután először az egyértelműnek tűnő utat választva, a Bécsi Műszaki Egyetemen Építészetet kezdett tanulni. Valós hivatását és szenvedélyét követve egy félév után szakot váltott, és 2020 óta a Bécsi Egyetemen tanul a Történelem és a Politikatudomány karokon. A múlt félévet egy Erasmus program keretében az Eötvös-Loránd-Tudományegyetemen tölthette. Tanulmányaiért többször nyert el ösztöndíjat, ezek mellett nyaranta dolgozik, így tavaly például a kismartoni Esterházy kastély múzeumában. Főbb érdeklődési köre az Osztrák-Magyar Monarchia, valamint a 20. század Diplomáciatörténete.
Később olyan területen szeretne elhelyezkedni, ahol egyetemi tanulmányai mellett többnyelvűségét is tudja hasznosítani.
Általános iskolás kora óta a Bécsi Magyar Iskola diákja volt. A magyar nyelv, irodalom és történelem iránti érdeklődésének és ragaszkodásának magját itt ültették el benne. A szavalóversenyeken, ünnepi megemlékezéseken való részvétele hosszú évekig a naptári év biztos időpontjait jelentették számára. Nem aktív Bécsi Magyar Iskolás diákként is rendkívül fontos számára magyarsága, ezért a felelősségvállalás is. Majdnem két éve a Bécsi Naplóban ír cikkeket, elsősorban sport témájúakat (olimpia, foci eb/vb), de volt már közélettel, illetve politikával foglalkozó írása is.
A tavaly májusban, Bázelben a Nemzetpolitikai Államtitkárság és a NYEOMSZSZ (Nyugat-Európai Országos Magyar Szervezetek Szövetsége) segítségével megalakuló EMIT (Európai Magyar Ifjúsági Tanács) alapító tagja, első elnöke.
Útkeresés a jövőbe – Betakarított tanulmányok, értekezések, értékelések
Könyvbemutató – Közönségtalálkozó
A szerzővel Böröndi Lajos kiadó, szerkesztő beszélget
2023. március 5.-én, vasárnap, d.u. 17:30 órakor
A rendezvény helyszíne: Bécs 6., Capistrangasse 2/15
életrajz
Dr. DEÁK Ernő 1940. június 9-én született kisbirtokos családból a Sopron megyei Peresztegen. (Apai ágon nagylózsi nagyszülei Deák Antal és Fejes Ágnes, a peresztegi anyai ágon Bongár János és Sinkó Marcella). 1956. december 9-én hagyta el Magyarországot, azóta Ausztriában él. A középiskolát Ausztria különböző magyar gimnáziumaiban végezte, Innsbruckban érettségizett az 1960/61-es tanévben. Ezt követően a bécsi Tudományegyetemen, főszakon gazdaság- és társadalomtörténetet, ill. kelet-európai történetet, mellékszakon germanisztikát végzett. Doktori értekezését a mai Burgenlandban fekvő Lánzsér-lakompaki uradalom történtéből írta, fősúllyal a XVI-XVII. századra, kitekintéssel a Mária Terézia-féle urbárium rendezésre. 1970. július 9-én avatták a filozófiai tudományok doktorává. 1970-1976 között kutató tanársegédként dolgozott a Tudományegyetem Gazdaság- és Társadalomtörténeti Intézetében, majd az Osztrák Tudományos Akadémia Gazdaság-, Társadalom- és Várostörténeti Bizottságához, onnan a Történettudományi Bizottságához (1997) került, ahol 2005. december 31-ig tudományos munkatársként alkalmazták. Tudományos munkásságának súlypontja az újkori gazdaság- és társadalomtörténet, különös tekintettel Közép-Európára, ezen belül az agrártörténet, várostörténet, kisnemesi életmód valamint a kivándorlás a XIXXX. században. Úgyszintén érdeklődési köréhez tartozik a kisebbségkutatás. Várostörténeti kutatásai eddig két részben jelentek meg az Osztrák Tudományos Akadémia kiadásában németül A magyar korona városai (1785-1918) I. A városok és a városias települések általános meghatározása (1979), II.
A városok adattára (1989). A III. rész, A városok struktúrája és tipológiája (előkészületben). Egyetemi tanulmányai megkezdése óta (1961 ősz) megszakításokkal aktív szerepet vállal az ausztriai (bécsi) magyarok egyesületi életében. 1967-ben egyik alapítója és névadója volt az integratio c. magyar-német nyelvű kulturális folyóiratnak, amely gondozásában 1979 óta könyvsorozatként kerül kiadásra. Ausztriában elsőként adott ki gyűjteményes felmérést az ausztriai népcsoportok múltjáról és jelenéről németül (1979). Elnöksége alatt (1971-1973) került sor az „Europa“-Club átszervezésére. Az Ausztriai Magyar Egyesületek és Szervezetek Központi Szövetségének alapításától (1980) főtitkára, 1992-2014 között elnöke. 1985 januárjától szerkeszti az 1980 márciusa óta megjelenő Bécsi Naplót. Alapító- és vezetőségi tagja az 1982 óta működő interetnikus Nemzetiségi Ügyek Bécsi Munkaközösségének. A 2001 novemberében alakult Nyugat-európai Országos Magyar Szervezetek Szövetségének 2019-ig elnöke.
2023. február 5.-én, vasárnap, d.u. 17:30 órakor
a Bornemisza Péter Társaság februári rendezvényére
Meghívottunk:
dr. Jánó Mihály művészettörténész
A Szent László-legenda falképei a középkori Magyar Királyság templomaiban
2023. február 5.-én, vasárnap, d.u. 17:30 órakor
A rendezvény helyszíne: Bécs 6., Capistrangasse 2/15
ÉLETRAJZ
Jánó Mihály 1945. május 2-án született a németországi Eichstättben. Középiskolai tanulmányait Kézdivásárhelyen és Kolozsváron végezte. 1979-ben a Babeș-Bolyai Tudományegyetem történelem szakán felsőfokú végzettséget szerez. Doktori oklevelét 2010-ben szerezte meg a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem Művészettörténet tanszékén.
Szakmai életútja igen változatos: 1973 és 1983 között a kézdivásárhelyi Incze László Céhtörténeti Múzeum konzervátora, majd muzeológusa. 1983 és 1989 között a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum képtárának vezetője. 2001-től 2008-ig a Székely Nemzeti Múzeum Gyárfás Jenő Képtárának fő-muzeológusa. Jánó Mihály fő kutatási területe: az erdélyi középkori falképfestészet, azon belül a Szent László-ábrázolások ikonográfiája. Barabás Miklós (1810-1898) a „nemzet festőjé”-nek életműve, illetve az erdélyi magyar műemlékvédelem.
1973 és 2001 között több mint 250 képzőművészeti, történeti és műemléki dokumentációs kiállítás szervezése és megrendezése fűződik a nevéhez. 1974 és 2021 között pedig több mint 200 előadást tartott a magyar középkori, újkor és jelenkori képzőművészet témájában, Erdélyben, Magyarországon, és külföldön egyaránt. Szakmai tevékenysége mellett Jánó Mihály aktív szerepet vállal a közéletben is, hogy csak a legfontosabbakat említsük: 1990-2001 között Kovászna megye művelődési felügyelőségének főtanácsosa. Munkatársaival együtt végzett hivatali tevékenységéből kiemelhető: a Kovászna megyei művelődési intézmények által szervezett tudományos vagy közművelődési rendezvények szervezési és pénzügyi támogatása; valamint művelődési és művészeti intézmények, egyesületek, alapítványok létrehozásának kezdeményezése és társszervezése.
1990 és 2022 között tíz könyve, több mint száz tanulmánya, ismeretterjesztő cikke jelent meg romániai és magyarországi lapokban az erdélyi művészettörténet témakörében.
Számos jelentős művészeti és művelődési rendezvény, történelmi és bölcsészeti tudományos konferenciasorozat szervezésében, továbbá emlékművek és köztéri szobrok megrendelésében és avató ünnepségek szervezésében működött közre. Az eltelt évtizedekben tevékenyen támogatta az egyházak kultúrális rendezvényeit, valamint a roma közösségek művelődési rendezvényeinek szervezését.
1991-ben létrehozta Kovászna megye a „Kultúra szabadságáért” díját, a Háromszék művelődési életében kimagasló eredményeket elért intézmények és szakemberek számára. Munkája elismeréseként Jánó Mihályt több rangos szakmai testület választotta tagjává: a Magyar Régészeti és Művészettörténeti Társulat; a Magyar Nyelv és Kultúra Nemzetközi Társasága Budapest; a Romániai Képzőművészek Szövetsége; a Barabás Miklós Céh; a Magyar Művészet Akadémia köztestülete. 2022-ben, az erdélyi magyar kulturális örökség feltárását és széles körű megismertetését szolgáló munkája elismeréseként Novák Katalin, a Magyar Köztársaság elnöke Jánó Mihály részére a Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetést adományozta.
2022. december 8-án, csütörtökön 18 órakor
A rendezvény helyszíne: Bécsi Magyar Otthonban (Bécs I., Schwedenplatz 5/I/9)
bemutatójára
2022. december 8.-án, csütörtökön 18 órakor
a Bécsi Magyar Otthonban (Bécs I., Schwedenplatz 5/I/9)
Üdvözlés: Deák Ernő
Moderátor: Martos Péter
A kötetet bemutatja és méltatja: Ködöböcz Gábor, irodalomtudós (Eger)
S. Csoma János (videofelvételen)
Pohl Balázs, színész
Duics László, zongorista
Víg Margit, hegedűművész
2022. december 4-én, vasárnap, d.u. 17:30 órakor
A rendezvény helyszíne: Bécs 6., Capistrangasse 2/15
2022. november 6-án, vasárnap, d.u. 17:30 óra
A rendezvény helyszíne: Bécs 6., Capistrangasse 2/15
Copyright © 2023 Bornemisza Péter Társaság / Péter Bornemisza Gesellschaft. Alle Rechte vorbehalten.
Input your search keywords and press Enter.